Íme néhány szempont az ellenzéki oktatáspolitika baloldali kritikájához. Annak apropóján, hogy a Civil Közoktatási Platform (CKP) levelet írt a kormánynak és az illetékes miniszternek a "felesleges feszültségek elkerülése érdekében", és szép számmal alá is írták azt a támogató szervezetek. A levél tartalma mellett (amivel persze egyet is lehetne érteni), a levél politikai hangulata érdekes: most, hogy járvány van "tegyük félre a vitás ügyeket"; cselekedjünk hisz "fogy az idő" (folyamatosan az utolsó órában vagyunk?); mert a vészterhes időkben törekedni kell a "közmegegyezés kialakítására"; hiszen "közös a felelősségünk abban, hogy a következő hónapokban lehetőség szerint a lehető legkevesebb legyen a felesleges feszültség". Nos, eddig tart az oktatáspolitikai mező politikai fantáziája. Nincs ebben semmi rendkívüli, egyezkedni, egyeztetni, tárgyalni óhajt, mint mindig (teszem hozzá, azzal a széljobb rezsimmel, akinek az a látszatvilág, hogy "ő egyezkedik", meg "egyeztet" létfontosságú hatalmának megtartásában). Lássuk akkor, hogy az ellenzéki oktatáspolitika nagy tárgyalhatnékjában (lázas semmittevésében) milyen "felesleges feszültségeket" került el sikeresen ezidáig.

Az új NAT körüli (oktatás)politikai harcok szemlátomást nagy társadalmi érdeklődésre számíthatnak mostanság. Sok múlik ám ezen! Éppen melyik érdekcsoport értékei sütögessék ki a pedagógusok szemét és az uralkodó osztályok pecsenyéjét. Megy a csöppet infantilis mutogatás is. Maruzsa azt mondta. Kásler azt nyilatkozta. Csépe utalást tett arra. És a többi. Már elnézést, de kit érdekelnek „ezek”? Persze tudom, hogy mindenkit, de pont ez a bajom. Tudom, hogy tájékoztatni kell a népet arról, ki mit mond, ahogy azt is tudom, hogy amit mondanak az nyomot hagy, társadalmi sérüléseket okoz. Viszont a fontosságuk és hatalmuk azon is múlik, hogy mi mennyire tartjuk őket (fontosnak.)

Egyre több helyen olvasom, hallom, hogy a rendkívüli állapot akár még forradalmasíthatja is a pedagógiai gyakorlatot. Lesz digitális kompetenciafejlesztés. Lesz konnektivista tanuláselmélet. Lesz csoportmunka virtuálisan kiterjesztett valóságokban. Lesz online önellenőrzés és webkettes játékpedagógia. Kati néni épp házi minecraft szervert élesít. Ezüsttükörpróbát streamel F. Lajos ped II. minősítésű kémiatanár. „Hogyan gyakorold a zsámolyugrást otthon?” címmel facebook bejegyzést időzít egykori tesitanárod.

Az izolációról, a szorongásról, lét- és munkabizonytalanságról, a kilátástalanságról, a kiszámíthatatlanságról, a „fertőzöttség” érzéséről, területi stigmatizációról és a rendkívüli jogrend körülményéről nemcsak a koronavírus-járvány juthat eszünkbe. Van egy másik rohadt súlyos pandémia, ami ugyanezeket a társadalmi tüneteket produkálja, globális, és emberéletek százezreit követeli folyamatosan: a nyomor (vagy ahogy finomkodva szoktuk mondani: a szegénység). Persze, nem a nyomor maga a járvány, hanem a globális kapitalizmus mint sáskajárás, de ez most nem fontos (nyilván az, de a koronavírus kapcsán se kérdőjelezik meg tömegesen a tőkelogika szentségét).

Talán Pannonhalmán kellene megnyitni az intézmény frencsájzát, a Bencésekkel szemben, hadd legyenek idegesek, hogy ők ingyen böjtölnek, odaát meg ennyiért…

Amíg még létezett a liberális demokráciába vetett hit, addig azt vetették a szemünkre, hogy ha nem élünk aktív (állampolgári, politikai, kulturális, stb.) életet, akkor nem vagyunk “jó” polgárok. Ma már azzal zsarolnak, amire amúgy kicsit mindannyian vágyunk is, meg ami elkerülhetetlen:  ha nem vagy hajlandó aktív életet élni, meghalsz… (!)

Ez a kilátó egy buszmegálló. Kilátó is és buszmegálló is. Azonban a kilátó és a buszmegálló közötti kapcsolatot nem az “és” kötőszó írja le a legjobban, hanem a “de”.

Amúgy is fél a nő, vagy csak a fotón lóg be félig? Az óra pontos vagy nem is jár? ill. –  Pontos: akkor, mikor ez itt történik, annyi az idő, pedig az óra nem is jár?

A fennálló rend nem is fogyasztói társadalom, hanem sokkal inkább egy soppingoló sokadalom.

Az episztemológiai dilemma (át kell élned, hogy megértsd) teljesen átalakul az élménytársadalomban:  át kell élned, hogy elhidd. Átélés nélkül nincs állatkínzás (pl. cápák Nyíregyházán), nincs globális felmelegedés, nincs nyomor. Ez egyben társadalmi visszafejlődés a tárgyállandóság előtti kisgyermekkori elmeállapotba (a tárgyak és személyek csak akkor léteznek a gyermek számára, ha aktuálisan jelen vannak a környezetében). Csakhogy a kapitalizmus által imázsolt Valóság átélése valójában a valóság szimulációjának átélése (ezt hívja Baudrillard hiperrealitásnak). A posztmodern kapitalizmusban a valóságot már maga az újraimázsolt valóság fedi el: az éhező gyerekek, megnyomorított állatok és pusztuló környezetek nagy finálé nélküli valóságshow-ja.